A veszteség leküzdése csakis tudatossággal és önismerettel lehetséges. Pontosan ez az, amit tanítok a hozzám fordulóknak. Valójában megannyi lehetőség és megoldás áll a rendelkezésünkre az életben, ám az emberek nagy része általában nem veszi észre őket. Miért? Nem azért, mert valami baj van velük. Nem erről van szó.

Az ok sokkal inkább abban keresendő, hogy mindenki a saját drámáját éli. Annyira bele van pörögve a hétköznapokba, hogy a szemellenző, amit visel, újra és újra megvezeti. Kell valaki, aki kiköti és leveszi a szemellenzőt, hogy feltárulhasson a valódi világ. Ez az én célom, ez az én küldetésem.

Lehet, hogy a veszteség túlélése most még számodra is távoli délibábnak tűnik, ugyanakkor a cikk végére egy lépéssel közelebb kerülhetsz hozzá.

Szeretnéd tudni, hogyan lehet felállni, ha padlóra küldenek? Netán arra vagy kíváncsi, milyen eszközökkel tudod kezelni a nehézségeket? Akkor engedd meg, hogy segítsek szélesíteni a látókörödet, és kirántani a saját nehéz érzéseid közül.

A veszteség leküzdése tudatossággal

Több veszteség és nehézség is ért minket az utóbbi időben. Ne szépítsük: nem vagyunk könnyű helyzetben. Ugyanakkor sokszor annyira nehézben sem, amennyire a félelmeink mutatják.

Talán most azt érzed, hogy semmi sincs a kezedben. A cikk végére azonban rá fogsz jönni, hogy már most is vannak eszközeid. És persze bármikor dönthetsz úgy, hogy felfrissíted az eszköztáradat. Én pedig itt leszek, és segíteni fogok neked ebben.

Tudatossággal, önismerettel és eltökéltséggel képessé válsz olyan magabiztosan kezelni az élet nehézségeit, amit most még el sem tudsz képzelni. Az itt leírt sorok elvezetnek téged az első lépéshez. Készen állsz megtenni?

A tudatosság egy fontos összetevője

Ne a korábbi tapasztalatokból táplálkozz! Ugyanis nem működik. Miért mondom ezt? Gondolj csak bele! Az a tapasztalat, az a tudás, ami elhozott idáig, nem elég a változáshoz, a szintlépéshez. Szükséges a határok kitolása, illetve a merőben új ismeretek is.

Ha folyton ugyanabból a nézőpontból, ugyanazon hitrendszerek mentén éled az életedet, hogyan tudnál előrelépni? Hogyan tudnál változást elérni vagy szintet lépni? Valamit máshogy kell csinálnod ahhoz, hogy más kimenetele legyen az életednek, és ne folyton ugyanaz a kudarc.

Most kérlek, figyelj egy kicsit önmagadra! Hoztam neked néhány kérdést, amit érdemes megválaszolnod.

  • Milyen negatív, korlátozó gondolatok ismétlődnek a fejedben?
  • A gondolati minták alátámasztják az életedet és fordítva?
  • Mit gondolsz, hogyan tudnál kilépni ebből a körforgásból? (Nem, itt nem az a jó válasz, hogy ehhez a lottó ötösre lenne szükséged. 🙂 Arra koncentrálj, hogy TE mit tudsz tenni!)

Tudd, hogy a változások nem egyetlen perc alatt történnek. Viszont egyetlen apró nézőpontváltás is el tudja már indítani. Ne nagy lépésekben gondolkodj, mert ez irreális. Gondolkodj és kezdd kicsiben!

A megfelelési kényszer a kudarc melegágya

Bármire képes vagy. Akkor is, ha ezt most még nem látod. Talán elhitették veled, hogy képtelen vagy. Az is lehet, hogy van olyan tapasztalatod, ami ezt támasztja alá. Ugyanakkor előfordulhat, hogy attól félsz, mit fognak gondolni mások.

Az emberek nagy része azért él korlátok között, mert fél a többiek véleményétől. Ez a te családodban is így volt? Rengeteg ügyfelem számol be erről. És képzeld, én is ezt tapasztaltam.

Amikor elveszítettem a cégemet, az édesapám mérhetetlenül nehezen élte meg. Szó szerint belebetegedett abba, hogy mit fognak szólni a faluban. Mit mondanak majd a templomban? Pedig életében jó, ha kétszer járt templomban, és mégis…

Tudod, mit mondtam neki?

„Édesapám! Mindegy, hogy mit mondanak, jót vagy rosszat. Ez az én életemet nem fogja megoldani.”

A kudarc, az kudarc. A veszteség pedig… veszteség. Megtörtént, ezen már nem változtathatsz akkor sem, ha beszélnek rólad. Amit tehetsz: felállni a kudarc után. Elfogadni, hogy most ez van, aztán a megoldás felé mozdulni.

Ezért kérlek, ne engedd be a többiek véleményét, ítélkezését! A szavaik nem téged határoznak meg, hanem őket. Neked egy dolgod van: tudni, hogy tudsz, és nyitott szemmel, tudatosan várni és megragadni a lehetőségeket.

Felállni a kudarc után a Figyelő segítségével

Arra biztatlak, kezdd el megfigyelni a gondolataidat. A tudatosság alap szintje, hogy észreveszed: gondolatok tömkelegével van tele a fejed. Ekkor már megjelent benned a Figyelő, az a tudatosságra fogékony Éned, aki képes végigvezetni téged a feldolgozás fázisain.

Tehát amint elkezded megfigyelni a gondolataidat, rájössz, hogy bizony nem a pozitív változásra ösztönöznek. Valamiről mindig le akarnak beszélni. Meg akarnak győzni téged arról, hogy nem fog sikerülni, bármibe is fogsz.

Olyan mintha lenne a fejedben egy kis manó, aki folyton igyekszik irányítani az életedet. Ha engedsz neki, akkor az ő kezében lesz a kormány, és nem a tiédben. Tehát, ha arra a kérdésre keresed a választ, hogy hogyan kezeld a kudarcot, akkor elsőként a manót csípd fülön!

Veszteség túlélése önismerettel

Ha megfigyeled a gondolataidat, pontosan fogod látni, mi hozott el a MOST-ba. Milyen félelmek és hitrendszerek által teremtetted a jelenedet. Nem tetszik, amit magad körül látsz? Semmi baj, ez nem végleges!

Már tudod, mi hozott el idáig, tehát azt is, min érdemes változtatnod ahhoz, hogy egy új jövőt tudj írni magadnak. Ez a felismerés az önismeret fontos része.

Úgy érzed, segítségre van szükséged ebben? Nem látod, miért alakult úgy az életed, ahogy? A legkedveltebb online programom pontosan ebben támogat téged. Megérted a miérteket, meglátod a válaszokat, ezáltal pedig ráléphetsz egy teljesen új útra.

Nézd meg, mikor lesz a következő Ismerd meg önmagad! program!

Jön a mélypont, és elvisznek az érzelmek

Mi az ember első reakciója, ha változás történik vagy beáll egy nehéz helyzet? A félelem és az aggodalom. Automatikusan elkezdünk lefuttatni fejben egy forgatókönyvet. Nehezített körülmény, hogy a média is rájátszik erre. Gondoskodik róla, hogy a forgatókönyv minél aggasztóbb legyen.

Ez neked is ismerős, igaz?

Ahogy egyre jobban lovallod bele magad az érzésekbe, meg sem fordul a fejedben, hogy ami drámának indul, a végére lehet vígjáték is.

Nem egy változáson átmentnél már. Nem egy mélypont volt az életedben. Gondolkodj el azon, hogy milyen eszközökkel léptél túl rajtuk! Milyen erőforrásokra volt szükséged? Ezeket már aktiváltad, tehát ott vannak benned. Emlékszel? A cikk elején írtam, hogy sokkal több eszköz van már a kezedben, mint hinnéd.

Most arra biztatlak, hogy vegyél elő egy papírt, és nézd meg két korábbi kudarcodat. Írd le, hogy mi történt és hogyan történt. Lásd a lelki szemeid előtt a mélypontot, vesd papírra, aztán pedig a megoldási fázist is. Tedd fel magadnak a fentebb leírt kérdéseket, és gondolkodj el a válaszokon. Ezek segíthetnek meglátni azt, mit tegyél a mostani helyzetben.

Az igazi meditáció

Tudod, mi az igazi meditáció? Egy olyan állapot, amikor teljesen tudatában vagy az öt érzékszervednek. Tehát képes vagy érezni az illatokat, befogadni a látványt, érzékelni mindazt, ami a bőrödhöz ér, ízlelni és hallani is.

Amikor tudatában vagy az öt érzékszervednek, akkor az elme elcsendesedik. A figyelmed önmagadon van, és nyugalom jelenik meg benned. Az érzékelésre koncentrálva eltűnnek a félelmek, az aggodalmak, és csak a jelen marad.

Kudarc és veszteség esetén ez az egyik legjobb, amit tehetsz! Amíg bevonódsz az érzelmi spirálba, addig csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudsz a lehetőségeidre fókuszálni.

Minél többet gyakorlod ezt, annál hamarabb nyugszol meg. Arra biztatlak, hogy próbálj minden nap elkülöníteni egy kis időt magadnak. Gyakorold az öt érzékszerves meditációt, és csendesítsd el az elméd!

Kezdd el megkérdőjelezni önmagad

Igen, ez egy fontos pontja a „Hogyan lehet felállni, ha padlóra küldenek?” kisokosnak. Egyszerűen csak kérdőjelezd meg önmagad. Kezdd el felülbírálni a döntéseidet.

Ha úgy érzed, nem látsz más lehetőséget, ha elkezd futni a fejedben a már ismerős dráma, egyszerűen csak kérdezd meg magadtól…

  • Biztosan jól gondolom?
  • Tényleg csak ez lehet?
  • És ha csak a régi tapasztalataim miatt hiszem azt, hogy nem lehet más végkimenetel?

Ne fogadd el, hogy csak egyetlen végeredmény létezik! Keresd az új utakat, az új lehetőségeket. Ne add fel! Mindig legyen benned ott az igény az újragondolásra. Kezdj el kérdezni, és beszélgess magaddal!

Hidd el, számtalan új felismerésed lehet!

Tanmese, ami erőt ad veszteség idején

Engedd meg, hogy megosszak veled egy rövid tanmesét. Én azt vallom, hogy az önmegvalósítás felé vezető út elengedhetetlen része a folyamatos tanulás. Ebben nagyon jól tudnak segíteni a tanmesék. Szóval…

Egyszer egy indiai hercegnő felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy az édesapjától kapott gyűrűbe véssen egy olyan bölcsességet, amely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele csupán: elmúlik.

Egyszer mindennek vége. A jelen pillanat átmeneti. Nem leszel mindig mélyponton. Nem leszel mindig a gödör alján. Bármilyen nehézséggel is nézel most szembe, egyszer ez is elmúlik. És te leszel az, aki eléri mindezt!

A változás belőled fakad

Tudnod kell valamit a kudarcokról: MEGELŐZHETŐEK! Persze nem mindegyik, de bizony vannak olyanok, amiket tudatossággal elkerülhetsz. Amennyiben megtanulod a leckét, és kilépsz az örökölt mintákból, nem hajtod tovább a mókuskereket, nem lesz szükség a nehézségre, hogy kikapjon a régiből.

Ellenben akkor, ha továbbra is ugyanazokat a hitrendszereket hajtod, el fog jönni az a pont, amikor az élet egy pofonnal próbálja felnyitni a szemed. Előzd ezt meg! Nyisd fel a saját szemed önismerettel és tudatossággal, és spórold meg azokat a pofonokat, amelyeket meg lehet!

Ehhez ajánlok neked két fejlődési lehetőséget is. Az egyik a már említett Ismerd meg önmagad! program, amelyről a résztvevők mindig úgy nyilatkoznak, hogy egy új életet kaptak általa. Olyan, mintha eddig egy sötét, meglehetősen homályos szemüvegen keresztül szemlélted volna a világot, ami az együtt töltött idő alatt végül lekerül rólad.

A másik egy újdonság, a Lásd tisztán az életcélod! program, amely most különösen aktuális. A világ átalakulóban van, ami igaz a munkahelyekre is. Lesznek olyan szakmák, amik megszűnnek, helyettük újak fognak születni. Az életcélod megtalálása segíteni fog neked abban, hogy meglásd, mi végre születtél le erre a földre, és milyen küldetés mentén tudsz új jövőt építeni.

Szeretettel várlak!

Nati

Kapcsolódó tartalmak

Emberi szerepek – Miért mutatjuk magunkat másnak?

Emberi szerepek – Miért mutatjuk magunkat másnak?

Az emberi szerepek egy különösen fontos téma az önismeretben. Minden ember, aki elindul ezen az úton, idővel felteszi a kérdést: Miért mutatjuk magunkat másnak? Szerepek, énrészek, álarcok, játszmák szövik át életünk területeit. Miért jellemző ez a viselkedésminta? Mi...

read more
Hogyan találjam meg a saját utam?

Hogyan találjam meg a saját utam?

Az elmúlt évek során számtalan ember fordult meg nálam a legkülönbözőbb nehézségekkel. Volt a klienseimnek egy csoportja, akiknek látszólag mindenük megvolt, mégis ott volt a hiányérzet. Egy olyan üresség, egy olyan űr, amit nem tudtak megfogalmazni egészen addig,...

read more
Lelki felkészülés a válságra

Lelki felkészülés a válságra

Hihetetlenül gyorsan változik a világ. Napról napra szembesülünk az újabb kihívásokkal, amelyek félelmet szülnek. Betegségek, infláció, háború. Hogyan maradjunk talpon ilyen nehézségek közepette? A testi és a lelki felkészülés a válságra egyaránt fontos. Ez a...

read more